Kikapcsolt, leszerelt villanyóra visszakapcsolás / Új bekapcsolás. Hogyan?

Gyakran előfordul, hogy az áramszolgáltató különböző okok miatt a fogyasztásmérő helyet kikapcsolja, netán le is szereli a fogyasztásmérő(ke)t.

Ezek az okok lehetnek:

– ki nem egyenlített áramszámla / tartozás

– elmulasztott névátírás (15 nap túllépése)

– szabálytalan vételezés / a mérés befolyásolása

– elhúzódó hagyatéki ügyintézés (az elhunyt a régi szerződő, az új szerződő (örökös) hagyatéki végzés hiánya miatt nem tud szerődni ezért leszerelik a mérőt)

A kikapcsolások fajtáitól függően különbözik a visszakapcsolás menete is. Nézzük, milyen módon kapcsolhatja ki az áramszolgáltató a szolgáltatást és mi a menete a visszakapcsolásnak:

1. Kikapcsolás fővezetéken

Az áramszolgáltató a fogyasztásmérő fővezetékét kiköti a mérőből, majd a mérőhelyet zárópecséttel látja el, de a fogyasztásmérőt nem viszi el a helyszínről. Amennyiben 30 napon belül jelezzük a visszakapcsolási igényt és a fogyasztóirodán rendezzük a tartozást, úgy az áramszolgáltató megfelelő visszakapcsolási díjért visszakapcsolja a szolgáltatást.

30 nap elteltével ugyanez a procedúra azzal a kivétellel, hogy az áramszolgáltató ajánlott szerelői rendszerében is szereplő ELMŰ-EON regisztrált villanyszerelővel felül kell vizsgáltatni a mérőhelyet, és az általa kiállított kivitelezői nyilatkozattal kapcsolják vissza a szolgáltatást. Ebben az esetben forduljon hozzánk!

Kb. 1 év elteltével – ha nem kérelmezik a visszakapcsolást – az áramszolgáltató leszereli a fogyasztásmérőt és megszünteti a méretlen fővezetéket vagy a csatlakozó vezetéket. Sok esetben a fogyasztásmérő az ingatlanon belül található, így azt leszerelni nem tudják, marad tehát a fővezeték/csatlakozó megszüntetése. Ezt követően a szolgáltatás visszaállítása már nem visszakapcsolásnak, hanem új bekapcsolásnak fog minősülni, a teendőket lásd lent.

2. Kikapcsolás a fogyasztásmérő leszerelésével

Az áramszolgáltató a kikapcsolást a fogyasztásmérő(k) leszerelésével és a méretlen fővezeték/csatlakozó vezeték megszüntetésével végzi el. Amennyiben a fogyasztó a kikapcsoláskor a helyszínen tartózkodik, úgy az ingatlanon belül elhelyezett fogyasztásmérőt a szakemberek le tudják szerelni, a munkalapot aláíratják a fogyasztóval. Ha a fogyasztó nincs a helyszínen, úgy csak az ingatlanon kívül elhelyezett fogyasztásmérőt tudják leszerelni, a munkalapot a helyszínen hátrahagyják.

A fogyasztásmérő leszerelésével megszűnik a villamosenergia-vásárlási, a hálózathasználati és a hálózatcsatlakozási szerződés az áramszolgáltatóval!

A szolgáltatás visszaállítása ezt követően nem visszakapcsolásnak, hanem új bekapcsolásnak minősül. Az érvényben lévő előírásoknak megfelelő szabványos mérőhely kialakításához ajánlott – regisztrált villanyszerelőre van szükség.

Az ajánlott-regisztrált villanyszerelőnek a kikapcsolt mérőhelyet szabványosítani kell a következők szerint:

– szabványos, rendszerengedélyes, kettős zárópecsételhetőségű tipizált fogyasztásmérő szekrényt kell felszerelni

– ki kell cserélni a méretlen és mért fővezetékeket réz vezetékekre

– érintésvédelmi relét (bővebben ITT) kell beszerelni a lakáselosztóba

– műszaki dokumentációt és kivitelezői nyilatkozatot (B345 sz. nyilatkozat) kell készíteni, melynek birtokában a fogyasztó kezdeményezheti az áramszolgáltatónál a fogyasztásmérő(k) felszerelését

A fogyasztónak az általunk kiállított dokumentációkkal személyesen fel kell keresnie az áramszolgáltató ügyfélszolgálati irodáját szerződéskötés céljából.

Ha ez megtörtént néhány napon belül felszerelik a fogyasztásmérő(ke)t.

ÚJ BEKAPCSOLÁS

Új bekapcsolásként kezelendőek azon felhasználási helyek, melyeken a villamosenergia vételezés lehetősége még soha nem volt kiépítve, vagy az 1 évnél régebben ki van kapcsolva. A bekapcsolás menete:

 – Társasházi mérőhelyek esetében:

    1. Be kell adni egy igénybejelentést az ügyfélszolgálaton
    2. Az igénybejelentésre válaszként megküldik a Műszaki-Gazdasági Tájékoztatót (MGT)
    3. Amennyiben a Műszaki-Gazdasági Tájékoztatóban szerepel, hogy villamos kiviteli tervre van szükség a csatlakozó berendezésről, úgy egy kamarai jogosultsággal rendelkező villamos tervező által készített tervre van szükség, melyet jóvá kell hagyatni az áramszolgáltatóval
  1.  

Ha mindez megvan, akkor egy regisztrált villanyszerelővel az elfogadott terv szerint ki kell építtetni a szabványos fogyasztásmérő helyet, mely tartalmazza egy tipizált fogyasztásmérő szekrény felszerelését, a méretlen és mért fővezetékek védőcsövezését és vezetékezését, összekötő berendezésre csatlakoztatást, illetve a mért fogyasztói főelosztó kialakítását és a szükséges dokumentációk elkészítését. A mérőhely kiépíttetésének költségeit a fogyasztó viseli, 32A díjmentesen jár mindenkinek, e fölött hálózatfejlesztési díj fizetendő.

Példák: kikapcsolt és általunk szabványosított mérőhelyre:

Kikapcsolt mérőhely (nem szabványos)
Kikapcsolt mérőhely (nem szabványos)
Szabványosított mérőhely

– Családi házak esetében:

A különbség annyi, hogy mivel a fogyasztásmérőhely közvetlenül a csatlakozóvezeték végpontján kerül kialakításra, nincs szükség villamos tervre. Itt lehetőség van szabadvezetékes, vagy földkábeles csatlakozást választani, illetve kérhető ideiglenes és végleges bekapcsolás.

Ideiglenes bekapcsolás: 1 évre igényelhető (pl. építkezés esetére)

Amennyiben a közcélú elosztóhálózat szabadvezetékes, úgy egy segédoszlopon kell a mérőhelyet kiépíteni, a csatlakozóvezeték is szabadvezeték, melyet a fogyasztó fizet. Hálózatfejlesztési díj nincs, egyszeri 14.762.- forintért akár 3 x 32A is igényelhető 1 évre.

Az építkezéshez szükséges egy-és háromfázisú dugaszoló aljzatok, érintésvédelmi relé és kismegszakítók kerülnek elhelyezésre a főelosztóban.

Példa általunk kialakított ideiglenes mérőhelyekre: 

Ideiglenes mérőhely segédoszlopon szabadvezetékes csatlakozóval
Ideiglenes mérőhely segédoszlopon (szabadvezetékes)
Egy-és háromfázisú dugaszolóaljzatokkal, életvédelmi relével
Egy-és háromfázisú dugaszolóaljzatokkal, életvédelmi relével

Végleges bekapcsolás: a mérőhely kerülhet segédoszlopra, az épület falára, épített falra (pl. kukatároló), de talajba telepíthető mérőszekrények is vannak. Kérhető szabadvezetékes és földkábeles csatlakozó is. A szabadvezetékes csatlakozót az áramszolgáltató 30 méter, a földkábeles csatlakozót 15 méter földfelszínre vetített hosszig díjmentesen biztosítja. A mérőhely kiépíttetésének költségeit itt is a fogyasztó viseli. Földkábeles csatlakozó kivitelezését az áramszolgáltató végzi, melynek átfutási ideje minimum 6 hónap!

Példák általunk kialakított végleges mérőhelyekre:

Társasházi csoportos mérőhely kerítéspillérre szerelve

 

Talajba telepített fogyasztásmérő szekrény földkábeles csatlakozóhoz
1 mérőhelyes fogyasztásmérő szekrény (földkábeles)
2 mérőhelyes fogyasztásmérő szekrény (földkábeles)
Kerítéspillérre telepített dupla háromfázisú fogyasztásmérő hely
Kerítéspillérre telepített dupla háromfázisú fogyasztásmérő hely
Nappali + vezérelt + H tarifás mérőhely (társasház)
…és a hálózatra csatlakozás pillanatai…

5.00 avg. rating (98% score) - 6 votes